2011. november 1., kedd

Játék, játék, játék....felajánlással egybekötve


Úgy gondoltam eljött annak is az ideje, hogy játékot hirdessek Neked! Játékot, amelyet összekötnék egy  jótékonysági ( hú, de nem szeretem ezt a szót, kicsit olyan lenéző és lekezelő), vagyis inkább ajándékozási kezdeményezéssel is.

Hívlak, várlak szeretettel ebbe a játékba, akkor is ha alkotó vagy, akkor is ha még csak annak készülsz, akkor is ha még nem tudsz rólaJ

A játékot november 2.-án, azaz holnap fogjuk elkezdeni, és november végén, advent első vasárnapján,november 27.-én szeretném lezárni. Az eredményhirdetést advent második vasárnapján, december 5.-én szeretném kihirdetni.

A játék lényege: egy waldorf baba elkészítése. Napról, napra, hétről hétre felteszem ide az elkészítéshez való segítségeket ( szabásmintát, leírást, képeket, lelőhelyeket). Ha lehetőséged nem engedi, hogy gyapjúval, és waldorfbaba testanyaggal készítsd el, bátorítalak, hogy ne hátrálj meg, olyan alapanyagokból is szép ajándék lesz, amikre lehetőséged van.

Ennek alapján ( vagy ha már tudsz waldorf babát készíteni, saját tapasztalatod, tudásod alapján) 4 hét alatt elkészül majd „valaki”, akit ha elküldesz nekem, én a játék után továbbítani fogom. Hogy hová? Dévára szeretném elküldeni a Szent Ferenc Alapítványnak, hogy az általuk fenntartott Gyermekotthonokban élő Gyermekeknek, hogy megkaphassák  Karácsonyra ajándékba.

A játékba én is bekapcsolódnék azokkal a sérült Fiatalokkal, akikkel dolgozom. Közösen mi is elkészítenénk a mi  waldorf babánkat, amit mi nem neveznénk be a játékba, hanem elküldenénk Dévára.  A játék első három helyezettjének karácsonyi ajándékot varrnánk közösen a sérült Fiatalokkal. A zsűrizés közösen történik majd a Fiatalokkal:

A játék részletét új honlapomon megtalálhatod majd hétről hétre:


Ezt az üzenetet kérlek továbbítsd még egy-két kedves barátodnak, blogolódnak, hogy így még többen bekapcsolódhassanak ebbe a kezdeményezésbe.




Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése